Az emberek nagy része nem tudja elképzelni magát távkapcsolatban. Korábban számomra is a tiltólistán volt, ezért a költözésem előtti időszakban már tudatosan próbáltam elkerülni bármilyen olyan helyzetet, amely visszahúzhatna a terveimtől. Viccelődtünk is a lányokkal, hogy biztosan akkor fogok megismerni valakit, amikor már fél lábbal Amszterdamban vagyok. Minden igyekezetem ellenére sikerült beletrafálnom a közepébe, így nem volt mit tenni, elkezdtem más szemmel tekinteni az elveimre. Te elmulasztanád életed kínálkozó lehetőségét, ha épp nem vagy felkészülve rá? A mi válaszunk a NEM, igyekszünk a problémát megoldani, és nem keseregni a rossz időzítésen.

Ma már minden adott ahhoz, hogy olyan gyakran cseréld a párod, mint a divatból kiment ruhadarabjaid. Mindig kell egy csillogóbb, izgalmasabb, más mintájú darab, ismerős? Azt gondolom, hogy a fogyasztói társadalom amennyire kiszorítja a valódi értékeket az életből, ugyanannyit segít, hogy áthidaljunk korábban feloldhatatlannak tűnő problémákat. Amennyiben van bennünk elég fogékonyság rá, hogy észre vegyük a mélyen rejlő kincseket, a lehetőséggel élnünk kell. Mi van, ha azt mondom, ma már minden adott, hogy legyen az bármilyen nyakatekert helyzet, megoldjátok azt?

Rajtunk múlik csak, mit veszünk ki a lehetőségek adta világból. Húztam én is jobbra a Tinderen, miért ne, jártam szórakozni, bájcsevegtem férfiakkal, nem keresve bennük értéket. Azonban egy kis tudatossággal a magunk javára fordíthatjuk a századunk vívmányait és sokkal másabb minőségű életet élhetünk, mint korábban bármikor. Elérhetőbb és gyorsabb lett utazni, ingyenesen azonnali kapcsolatot tartani, ma már videó alapon is. Amennyi szennyet és kárt összehoz a fogyasztói társadalom, okosan használva talán ugyanannyi hasznot is tudunk benne találni, ha már ellene nem tehetünk. Például, a mi kapcsolatunk most biztosan nincs, ha nem tartjuk 'Facetime'-on, és nem látogatjuk meg egymást elérhető áron, csupán két óra repüléssel. Persze ennél azért jóval többen rejlik a kitartásunk titka.

2016 szeptembere óta nem csak mi, de gondolataink és érzéseink is Budapest Amszterdam közt ingáznak. Nem titok, rendkívül keveset találkozunk, összesen 61 együtt töltött nap megismerkedésünk óta a mérlegünk. Mégis teljesen biztosak vagyunk egymásban, hogyan lehet ez? A megoldó képlet: megtanultuk elfogadni és értékelni az együtt töltött időt és a távollétet is. Emellett rengeteget beszélgetünk. Esténként, ha adódik rá mód, elmeséljük, mi történik velünk, mesélünk magunkról, a gondolatainkról, tervezzük a jövőnket, a megélhetésünket már együtt. Nem azért mert kötelező, hanem egyszerűen csak kíváncsiak vagyunk a másikra. Nagyon foglalkoztat mindkettőnket, így sokat ötletelünk és beszélgetünk arról, milyen üzleti lehetőség(ek)be lenne érdemes belevágnunk, ha végzek a tanulmányaimmal és haza költözöm.

A mindennapjainkból nem maradhat ki a másik iránti szeretet és tisztelet. Nyilván nehezebb önuralmat gyakorolni, ha két hónapja nem érintett meg a szeretett személy, nem érezhetjük a másikat magunk mellett fizikailag, mikor igazán szükségünk van rá. De valóban olyan nehéz várni a következő találkozást azzal a személlyel, akit szeretünk, mint elcsábulni egy érintésre? Akik megérettek egy kapcsolatra, azoknak ez nem opció, így nekünk sem fordul meg a fejünkben. Mindkettőnk személyisége olyan, hogy amit eltervezünk és elhatározunk, az csak is úgy történhet, legyen az bármivel kapcsolatos. Tudjuk, hogy ha a mindennapjainkban kellő izgalom és kihívás hajt előre, az eltereli az állandó hiányérzetről a gondolatainkat, ugyanakkor megteremti a lehetőségét az annyira nagy becsben tartott, kincset érő pillanatok megélésére.

Nekünk a két hónap külön töltött idő volt eddig a legkritikusabb, olyankor hiába tartjuk a kapcsolatot, fizikailag annyira elhidegülünk egymástól, hogy a testek először nem találják a helyüket. Újra egymásba kell szeretniük, újra befogadni az érintést, hiszen annyira elszoktunk tőle. Viszont találkozáskor felfedezzük, hogy még mindig ugyanannyira imádjuk azt a mosolyt, azt a tekintetet, amit csak a kamerán keresztül láttunk hosszú heteken keresztül. Egy-két nap, és helyre is áll a világ rendje köztünk, újra minden a régi. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki egyszer, milyen érzés is ez. Hosszú önuralom, amit aztán egy kisebb csoda teljesít be. Tudom, mi is emlékeztetni fogjuk magunkat erre az időszakra, amikor elfelejtjük egymást és a kapcsolatunkat értékelni.

Tehát a kérdésre, hogyan bírjuk ki, az a válaszunk, hogy nem pazaroljuk a pillanatainkat az önsajnálatra, tökéletesen boldogok vagyunk a körülmények ellenére, hiszen vágyakozva tervezünk és teszünk az életünkért. Nem várjuk, hogy az ölünkbe hulljanak a sikerek, vagy netán a boldogság, dolgozunk rajta, hogy az életünk útjai egyszer csak találkozzanak, és együtt folytatódjon tovább ebben a harmóniában. Mindezekben rejlik a mi titkunk.